Indulás előtti fontos infók

Regisztráció, belépés

Pénteken (augusztus 16.) 12 órától tudtok érkezni a Scoutland-re. A belépéshez szükségetek lesz a QR kódra (kinyomtatva, vagy telefonon bemutatva), amit regisztráció után kaptatok e-mailben, és a személyi igazolványotokra. Ha 18 éven aluli, vagy nem cserkész vagy, csak a felelősségvállalóddal együtt jöhetsz be a rendezvényre. Nyomatékosítani szeretnénk, hogy 16 éven aluliakat nem fogunk beengedni, a napokban ellenőrizzük az összes résztvevő regisztrációját, és kiszűrjük azokat, akik a korhatár alatt vannak. Kérjük tartsátok tiszteletben ezt a döntésünket, és kerüljük el az olyan kellemetlenségeket, hogy valakiről a helyszínen derül ki, hogy sajnos nem tud bejönni. Helyszíni regisztrációra lesz lehetőség, ugyanakkor fenntartjuk a jogot arra, hogy a rendezvény maximális befogadóképességét szem előtt tartva engedjük be a résztvevőket.
Köszönjük a megértéseteket!

Tilos behozni a rendezvény területére

Alkohol, drogok és tudatmódosító szerek, gázmelegítő és gázpalack, pirotechnikai eszközök, üvegtárgyak, esernyő, illetve bármilyen eszköz amellyel más testi épségét veszélyezteted.

Szállás

Sátorhelyeket idén is ingyen biztosítunk, az Infó pultnál kaptok majd tájékoztatást arról, hogy hova lehet (és hova nem) felállítani a magatokkal hozott sátraitokat.

Alkohol

Kintről behozni nem lehet alkoholt, a rendezvény területén két standnál vehettek majd szeszes italt. A Rizmayer pultnál kuponnal tudtok majd fizetni, amelyeket az Infó pultnál vehettek meg. Természetesen a törvény a Scoutland-re is vonatkozik, 18 éven aluliakat nem szolgálunk ki alkohollal. Kérjük, mindenki figyeljen a felelősségteljes alkoholfogyasztásra!

Élelmiszer, vásárlási lehetőségek

A rendezvény területén lesz lehetőségetek ételt venni. A városban több, különböző vendéglátóipari egység és bolt is megtalálható, ahol tudtok vásárolni. A Scoutland-től egy kb. 20 perces sétára található egy Tesco is. Az étel behozatalára nincs korlátozás.

Fizetés

Kártyával és készpénzzel egyaránt tudtok majd fizetni (kivéve a ne pazarolj! standnál, ahol csak utóbbival).

Létszámstoppos programok

A létszámkorlátos programokra az Infó pultnál tudtok feliratkozni, ahol a belépéskor a jegyeteket is bemutattátok. Nem érdemes sokáig halogatni a feliratkozást, nehogy elfogyjanak a helyek!
Ezek a programok a következők:

  • ne pazarolj workshop – 20 fő alkalmanként (aki tud és szeretne, ide hozzon használt pólót, amiből tárolózsákot tud majd készíteni)
  • Roma Hősök workshop – 20 fő
  • Nem Adom Fel Alapítvány – 75 fő
  • Szociopoly – 50 fő
  • A roma konyha varázsa – 20 fő (főzés 10:00 – 12:00) / 30 fő (kóstolás, beszélgetés 12:00 – 13:00)

Lejutás

Google Maps link: https://goo.gl/maps/32J759eBLpYYJ4oK8

Autóval

Északi és déli irányból a 6-os úton, vagy az M6-os autópályán érhető el Dunaújváros (észak felől a 67-es, dél felől pedig a 70-es kijáratnál érdemes lehajtani). Az Óváros nevű városrész elérése után a Magyar úton kell haladni, majd a kelet felé leágazó Szigeti úton lehet a szigetre jutni. A jobbra kiágazó utat elhagyva nem sokkal balra fordulva a Strand út már a kemping bejáratához vezet. Parkolási lehetőség a kemping előtti szakaszon az út mellett, illetve szélein.

Tömegközlekedéssel

Busszal a Dunaújváros, Százlábúhíd megállóhelyig kell utazni, majd kicsit észak felé sétálva a Magyar úton elérjük a Szigeti utat. Innentől ugyanaz, mint autóval. A lesétálandó távolság körülbelül 1 km.
Vonattal is elérhető a város, azonban Dunaújváros és Dunaújváros külső is elég messze van a szigettől (5 illetve 4,5 km), ezért aki nem akar sokat sétálni, annak célszerű autóval érkező ismerőstől segítséget kérni a bejutásban, valamint 2 busszal is lehetőség van a bejutásra, szintén a Százlábúhíd megállóhelyig átszállással a városközpontban. Alternatív vonat+buszos útvonal lehet még a Kulcson átszállás, innen közvetlen busszal elérhető a Százlábúhíd megállóhely.

Különbuszt a lehetőségek alapos feltérképezése után nem szerveztünk, annak magas ára miatt, de ajánljuk figyelmetekbe a Scoutland Telekocsi csoportját, ami a leutazás megkönnyítésére jött létre. Idén is használjátok bátran!

Koncertek a social médiában

Az elmúlt napokban láthattátok fellépőink Facebook eseményeit, amik azonban azóta törölve lettek. Ennek pusztán a Scoutland viszonylagos zártsága az oka, nem szeretnénk félreértést abból, hogy olyanok is eljöjjenek, akiket aztán sajnos nem tudunk beengedni. Szóval ne aggódjatok, minden koncert meg lesz tartva!

Pohár

A Scoutland idén is igyekszik a lehető legfenntarthatóbb és legzöldebb lenni, ezért kérjük, (akinek van) hozzátok el a tavalyi poharatokat! Idén ugyanilyen poharakba fogjátok kapni az italokat.

Távozás

Kérjük, mindenki hagyja el a rendezvény területét augusztus 19-én, délelőtt 10 óráig, hogy időben megkezdhessük a bontást.